Szüreti körkép - 2020

  • Nyomtatás

A tavalyi évhez képest minden borvidéken később kezdődött a szüret. A szárazság, illetve a tavaszi fagy által érintett fajták esetében 15-20 százalékos terméskiesés várható – mondta Légli Ottó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. A minőségre nem lehet panasz, a leszüretelt szőlő egészséges, így megvan a kiváló évjárat lehetősége. A szőlőárak országosan a tavalyihoz képest valamivel magasabbak, némely vörösboros borvidékeken jelenleg is zajlanak egyeztetések a felvásárlási árakról. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a szüret felénél úgy látja, hogy a maximális terméshozam 2020-ban 3,5-3,6 millió mázsa körül alakul, ami megközelítőleg 2,2-2,5 millió hektoliter bor előállítását vetíti előre. Ez amennyiség nem csak a múlt évi 2,7 millió hektolitertől marad el, de az előzetesen becsült mennyiségtől is.

A Kunsági borvidéken a szüret nemsokára befejeződik, már csak kisebb tételek, mint például a Kövidinka, a Kékfrankos, a Cabernet-ek maradtak a tőkéken. A tavalyihoz képest később kezdték a betakarítást, augusztus 18-20-a körül szedték az első Irsai Olivér fürtöket, s azóta szinte minden fajtát leszüreteltek.
Frittmann János, a Kunsági borvidék elnöke elmondta, a szőlő egészséges, a mennyiség viszont fajtafüggő: Irsai Olivérből, Kékfrankosból és Cserszegi fűszeresből kevesebbet szüreteltek, ami részben a tenyészidőben érkezett fagyoknak köszönhető. Az eddigi adatok alapján 90-100 mázsa közötti termésátlaggal számolnak borvidéki szinten, ami a korábbi évekhez képest közepes mennyiségnek számít. A területek 90 százalékán elterjedt a gépi szüret, a korszerű kombájnok kiváló minőségben dolgoznak.
Tavaly a szőlőárak mélyponton voltak, idén viszont már jóval magasabbak, kilónként 70-140 forint között mozognak (kompenzációs felárral). Az Irsai Olivérért fizettek a legtöbbet, míg a Kékfrankos és a Cserszegi fűszeres méltatlanul alul lett értékelve, pedig reálisan nézve közel kellene lenni a 120-130 forinthoz (kompenzációs felárral).

Tovább > https://www.hnt.hu/szuretikorkep/ >  http://www.kunsagiborvidek.hu/index.php/home/szuret