Piacszervezési intézkedés a 2023/2024. borpiaci évi borszőlő felvásárláshoz

  • Nyomtatás

 

A 2023/2024. borpiaci évi borszőlő-felvásárláshoz kapcsolódó piacszervezési intézkedésről szóló Hegyközségek Nemzeti Tanácsának 20/ESZ/2023. (7.20.) T. határozata értelmében azoknak a szőlőtermelőknek, borászatoknak és felvásárlóknak, akik 10 tonna feletti mennyiségben állítanak elő vagy vásárolnak fel borszőlőt, a szakmaközi intézkedés szerint az alábbi három módon kell a borszőlő árat meghatározniuk:

(1) szerződésben

A legalább 10 tonna borszőlőt felvásárló természetes vagy jogi személynek az általa a tárgyévet megelőző három borpiaci évben átlagosan, de a 2023. évi szüret során ténylegesen felvásárolt borszőlő mennyiség legalább 60%-át olyan szerződéssel kell felvásárolnia, amely megfelel a HNT honlapján megtalálható szakmaközi megállapodásnak, vagy amely legalább az alábbi felsorolt elemeket tartalmazza:

a) szerződés tárgyát;

b) a borszőlő átadás-átvételének módjáról és időpontjáról szóló rendelkezést;

c) a vételár (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelő meghatározását, valamint kiegyenlítésének módját és határidejét;

d) a szerződésszegésre, elállásra vonatkozó szabályokat;

e) a mentesülés, valamint a részleges teljesítés szabályait;

f) a szerződés hatályát, a szerződés módosításának, felmondásának szabályait.

 

(2) nyilvános árajánlatban

A felhívás a közzétételtől számítva a 2023. évi szüret teljes időszaka alatt érvényesnek minősül. A felhívásban az ajánlattevőnek a borszőlő ellenértékeként nettó (ÁFA és kompenzációs felár nélküli) árakat kell megjelölnie. A felhívást a felvásárlónak legkésőbb 2023. augusztus első napjáig kell megküldenie a HNT részére, a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre. A beérkezett felhívásokat a HNT a honlapján közzéteszi.

(3) képlet alapján (árprognózis)

Felvásárlás szerződés, felvásárlási felhívás vagy értékesítési ajánlat alkalmazása nélkül adott borpiaci évre kiszámított szőlőár-előrejelzés szerinti vagy annál magasabb áron történik a borszőlő felvásárlása.

 

A szőlőárprognózissal nem rendelkező borvidékeken a piacszervezési intézkedés hatálya alá tartozó ügyletek során a felek csak szerződéses jogviszony keretében értékesíthetik és vásárolhatják a borszőlőt.

Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának 2023. évi árprognózisa:

https://www.hnt.hu/wp-content/uploads/2023/08/Kunsagi-Borvidek-2023-evi-arprognozis.pdf

 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az alább leírtak nem nyújtanak teljeskörű tájékoztatást. Ennek megfelelően az előzőekben kifejtettek értelmezéséhez és tájékozódáshoz kérjük a 2023/2024. borpiaci évi borszőlő-felvásárláshoz kapcsolódó piacszervezési intézkedésről szóló Hegyközségek Nemzeti Tanácsának 20/ESZ/2023. (7.20.) T. számú határozatának elolvasását.