Balassi-kard borseregszemle Izsákon

Kilencedszer kerül sorra a Balassi-kard borseregszemle, ebben az évben Izsákon rendezzük a férfias fajták versenyét. A borok vitézi próbája a Molnár Pál újságíró által alapított nemzetközi irodalmi díjhoz kapcsolódik. A Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díj, amely a magyar líra élvonalába tartozó, európai szellemiségű költőket, valamint a magyar költészetet – köztük Balassi verseit – fordító idegen anyanyelvű külföldi irodalmárokat tünteti ki. Maga a díj egy középkori mintára kovácsolt végvári szablya melyet kitüntetésként arra érdemes költőnek adnak át.

A díjazott személyéről a Balassi Kuratórium dönt. A kuratórium Molnár Pál újságíró, MR1-Kossuth rádió főszerkesztője kezdeményezésére alakult 1996 decemberében. A díjat évről évre odaítélő testületnek a díjazottak is tagjaivá válnak. A magyar költőknek 2009-től Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyés püspök adta át az elismerést. A külföldi műfordítónak általában Makovecz Imre nyújtotta át a kardot. A világhírű építész elhunyta után 2013-ban Szilágyi Áron kardvívó olimpiai bajnok nyújtotta át a francia műfordítónak Balassi szablyáját. A díjat hagyományosan a budai Gellért szálló gobelintermében február 14-én, Bálint napján adják át az itt tartott átadási ceremónián, ahol a mindenkori honvédelmi miniszter engedélyével eddig tizennégy alkalommal szerepeltek a 32. Budapesti Őr- és Díszezred, később a Támogató Dandár, legújabban pedig a Magyar Honvédség - Budapest Helyőrség Dandár katonái, így ez az irodalmi ünnep az európai katonai hagyomány részévé is emelkedett.

A kitüntetést 1997 óta adományozzák. Az akkor megfogalmazott küldetés szerint Balassi Bálint példája a XXI. Században is fölemelő. Szükség van olyan költőkre, akik Balassi szavaival élve „Emberségről példát, vitézségről formát” tudnak adni. A szablyát a bonyhádi Fazekas József Balassi-érmes kardkovács, a díszokleveleket pedig a Balassi-érmes Vincze László szentendrei nyomdász készíti kezdettől fogva.

2006 óta, előzőleg országos versenyen, a Molnár Pál által elindított Balassi-kard borseregszemle néven nevezett borversenyen kiválasztott, "Balassi-kard" védjeggyel ellátott bort is kapnak az érintettek, utalva a „Jó borokkal töltett aranyos pohárok járjanak mi közöttünk” verssorra. Az első ilyen bor a Balaton-felvidéki Tóth Sándor Balassi-kard Főbora, majd Dula Bence Balassi-kard Bikavére volt. 2008-ban a villányi Szende Gábor Balassi-kard Kékoportója, 2009-ben a szentantalfai Dobosi Dániel Balassi-kard Kéknyelűje, 2010-ben pedig a balatonfüredi Varga Zoltán Balassi-kard Rizlingje volt a bajnokbor. A 2010. évi Balassi-kard borseregszemlét Tokajban Áts Károly nyerte meg, így az ő bora lett a Balassi-kard Furmint. Ez a bajnokbor a 2011. évi kardátadáson szerepelhet. 2012-ben a szekszárdi Heimann Zoltán adta át a Balassi-kard Kadarkát, miután az előző évben a tolnai megyeszékhelyen ő nyerte meg a Balassi-kard borseregszemlét. A VIII. Balassi-kard borseregszemlén a leghűségesebb városban került sor 2012 szeptemberében. Sopronban a kékfrankosok versenyeztek. A Balassi-kard Kékfrankos címet Linzer Sámuel bora nyerte el, így ő lett a Balassi Kard Borpáholy nyolcadik tagja.

2013. augusztus 28.-án Izsákon a Sárfehér napok keretében a helyi Hungarikumnak számító Arany sárfehér borok versenyeznek Balassi borseregszemlén. Itt dől el, hogy ki lesz a borpáholy kilencedik tagja az országban. A megtisztelő kitüntetés az előzőekben felsorolt dombvidékiek után a Duna borrégió hírnevét erősítve most már biztos, hogy az Arany sárfehér hazájából kerül majd ki. Kérjük, hogy a borseregszemlére 2013-09-26-ig minél többen nevezzenek az Arany sárfehér boraikkal vagy az abból készült gyöngyöző borokkal, pezsgőkkel. Tételenként három palackkal az Izsáki Hegybírónál a Hegyközségi irodán lehet nevezni és tételeket leadni. Az eredményhirdetésre a Sárfehér napok keretében 2013. szeptember 28.-án 17 órakor kerül sor.  A Balassi-kard honlapja: www.balassi.eu

 

payperprofits com отзывы негативныеуехатьстатьямиpayperprofits форумприyeellaтайланд отдыхбосоножки украинаПавелко